A Florin Zrt. évek óta együttműködő és támogató partnere a nyár két legnagyobb szegedi kulturális rendezvényének, amely idén is folytatódik.
Szegedi telephelyű cégként elkötelezettek vagyunk a helyi kötődésű rendezvények, intézmények támogatása mellett. Ennek keretében hosszú évekre nyúlik vissza a partneri együttműködésünk a Szegedi Nemzeti Színházzal és az általuk szervezett nyári Szegedi Szabadtéri Játékokkal.
Elengedhetetlen, hogy mind a színészek, mind a közönség a legnagyobb biztonságban legyen a Dóm téri szabadtéri teátrumban. A színház területén több Bradolife fertőtlenítő pont került kihelyezésre, így járulunk hozzá, hogy akár a Rebecca, akár az István, a király produkciókat követő vastaps tiszta kezekkel történhessen meg.
Augusztus vége a napfény városában már összeforrt a Szegedi Ifjúsági Napokkal. A fesztiválszezon és a nyár lezárását méltóképp megünneplő fesztivál külföldi és hazai nagysikerű előadókat vonultat fel a popkultúra világából.
A SZIN-t az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kihelyezett Bradolife fertőtlenítőpontokkal, a vendéglátóhelyeken elhelyezett Bradolife kézfertőlenítő gélekkel és a mosdókban található Bradolife fertőtlenítő folyékony szappanokkal segítjük. A bulizó fiatalság így biztos lehet benne, hogy ha bármelyik előadótól elhangzik az ilyenkor szokásos „taps, taps” felszólítás, kizárólag tiszta kezek lendülnek majd a Partfürdő homokja fölé.
Legyünk akár a kultúra, akár a zenés programok kedvelői, a Bradolife minden téren támogatja a kórokozómentes szórakozást Szeged szerte!