Magyar cégvezetőknek mutatkozott be a Florin megújult gyára

Közel 60 magyar vállalat tulajdonost és vezetőt látott vendégül az idén 65 éves Florin, abból a célból, hogy bemutassa az elmúlt 2 évben teljesen megújult szegedi gyárát.

A Business Superbrands díjas Florin Zrt. is tagja a 2010-ben alapított Magyarok a piacon (MAPI) Klubnak, amelynek célkitűzése a domináns magyar vállalkozói középréteg összetartozásának megerősítése.Rendszeres, közvetlen és őszinte hangulatú összejöveteikkel segítik a vállalkozótársak közötti kapcsolatok elmélyítését, valamint a közvetlen információáramlást.

Ennek keretében látogatták meg Magyarország piacvezető háztartásvegyipari vállalatának új, 21. századi gyárát, ahol vezetőknek a gyártócsarnokok megismerése mellett lehetőségük volt megismerni a MAPI Klub tagjainak azt a példátlan összefogást, amellyel a koronavírus járvány első hulláma alatt a Florinnak sikerült 6 hét alatt felépítenie az új Fertőtlenítőszer gyárát. Ezzel az együttműködéssel sikerült biztosítani, hogy az ország fertőtlenítőszer ellátása a pandémia alatt megoldott legyen. 

Ebből is látszódik, hogy a közösség tagjai olyan nyitott, magyar vállalat tulajdonosok és vezetők, akik mögött komoly gazdasági gyakorlat és üzleti tudás áll, illetve akik keresik a személyes és vállalati eredményességüket egyaránt támogató inspirációt, üzleti kapcsolatokat és tapasztalatokat.

Képek forrása: MAPI Klub
Képek forrása: MAPI Klub

Ismét kinyitotta kapuit a Florin a Modern Gyárak Éjszakáján

Saját kézkrém keverésére is lehetőség nyílt a Modern Gyárak Éjszakáján a 65 éves Florin gyárában.

A tavalyi nagy sikert követően az idei évben is több mint 150-en voltak kíváncsiak a Business Superbrands díjas Florin Zrt. teljesen megújult szegedi gyárára a Modern Gyárak Éjszakája program keretében.

A rendezvény egyik leglátogatottabb gyára, a Florin Zrt. már harmadik alkalommal csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához abból a célból, hogy bemutassa az elmúlt két év során bővített gyártókapacitását, a két új üzemét. A fejlesztések között szerepeltek automatizált rendszerek, új keverőtartályok, gyártósorok. A tisztateres üzemben kozmetikumok, a robbanásbiztos környezetben pedig alkoholtartalmú termékek és aeroszolok gyártása valósul meg. A látogatók megismerhették, hogyan készülnek azok a kozmetikai, testápolási termékek, melyek megtalálhatók minden otthon fürdőszobapolcán.

A gyárlátogatás során kiderült, hogy az ötletekből hogyan születnek késztermékek. A látogatók megismerhették, hogy egy egyszerűnek tűnő sampon gyártása mennyire összetett tud lenni nagyüzemi körülmények között. A túra során az is kiderült, hogy mitől olyan hatékonyak az Érték és Minőség nagydíjas Brado termékek, vagy a MagyarBrands díjjal kitüntetett BradoLife piacvezető készítmények. Mindezek mellett a látogatóknak lehetőségük volt saját kézkrémet is keverni, amelyet haza tudtak vinni.

Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő országos programon az érdeklődők képet kaphatnak az országban működő kiemelkedő gyárak egyedi megoldásairól, megtekinthetik a digitalizált és automatizált termelési folyamatokat, innovatív technológiákat.

Őszi állásbörzéken vett részt a Florin

A Florin Zrt. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a jövő munkavállalóival megismertesse a céget, így az ősz folyamán 2 állásbörzén is részt vettek a vállalt a HR munkatársai. Az eseményeken több mint 100-an fordultak meg a standnál, ahol lehetőség volt a bepillantani egy gyártó cég mindennapjaiba.

A Családbarát munkahely tanúsítvánnyal rendelkező Florin filozófiája, hogy tartós és folyamatos növekedést tervező vállalat elképzelhetetlen motivált és elkötelezett munkatársak nélkül. Ennek elengedhetetlen része, hogy a munkavállalók folyamatosan képezzék magukat, amelyre a cég nagy hangsúlyt fektet.

Az érdeklődők visszajelzése alapján külön pozitívum, hogy ebben a globalizált világban már 65 éve létezik egy 100%-ban magyar vállalkozás, ahol mind a fehér galléros, mind a kék galléros munka lehetőségek és a szakmai gyakorlati helyek is megtalálhatóak. A legnagyobb érdeklődés a mérnöki, vegyész- és minőségfejlesztési területek iránt mutatkozott, amit mi sem bizonyított jobban, mint az, hogy néhányan már a helyszíneken ki is töltötték a jelentkezési űrlapot.

Modern Gyárak Éjszakája a Florin Zrt.-nél!

A szegedi Florin Zrt. az elmúlt két év során jelentősen bővítette gyártókapacitását, két új üzemet is épített. A fejlesztések között szerepelnek automatizált rendszerek, új keverőtartályok, gyártósorok. A tisztateres üzemben kozmetikumok, a robbanásbiztos környezetben pedig alkoholtartalmú termékek és aeroszolok gyártása valósul meg. A látogatók megismerhetik, hogyan készülnek azok a kozmetikai, testápolási termékek, melyek megtalálhatók minden otthon fürdőszoba polcán.

A gyárlátogatás során kiderül, hogy az ötletekből hogyan születnek késztermékek. A látogatók megismerhetik, hogy egy egyszerűnek tűnő sampon gyártása mennyire összetett tud lenni nagyüzemi körülmények között. A túra során az is kiderül, hogy mitől olyan hatékonyak a közkedvelt Brado és BradoLife piacvezető termékei. A látogatásokra a cég izgalmas programokkal, meglepetésekkel készül.

A személyes látogatásokra a 6724 Szeged, Kenyérgyári út 17. cím alatt megtalálható telephelyen van lehetőség. A jelentkezés határideje: 2022.11.09. 12:00 óra.

Jelentkezés helye: https://www.moderngyarakejszakaja.hu/hu/article/florin2

A személyes gyárlátogatáson való részvétel biztonsági és egészségügyi feltételei közé tartozik a balesetvédelmi oktatáson való részvétel a program előtt. Fertőző betegség megléte esetén nem lehetséges a részvétel.

hu_HUMagyar