Cégtörténet

1957-ben 12 „bátor ember” Szegeden szövetkezetet alapított, hogy az akkor sokszor hiánycikknek számító szappant készítsen. Az azóta eltelt több mint 60 évben rengeteg sikert és viszontagságot élt át a később Universalként, majd Florinként működő, a 90-es évek elején részvénytársasággá alakult háztartásvegyipari gyártó, de ahogy az alapítók, úgy a mai utódok is bebizonyították: nehéz körülmények között is lehet eredményeket elérni világos vízióval, piacismerettel, gyors reagálóképességgel és kitartással. A Florin nemcsak fenn tudott maradni a multinacionális cégek uralta ágazatban, hanem újra képes volt lendületet venni termék- és gyártásfejlesztésben egyaránt Magyarország egyik legnagyobb háztartás- és egészségvegyipari kapacitásának kiépítésével.

A máig teljesen magyar kézben lévő cég több mint 500 féle háztartási tisztítószert, testápolási terméket, valamint kórházi és lakossági fertőtlenítőszert gyárt, és 2020-2021-ben fennállása legnagyobb beruházási programját valósította meg szegedi bázisán. Ennek eredményeként teljesen új gyártókapacitást épített ki, amellyel gyorsan és rugalmasan képes nagymennyiségű árut előállítani az összes termékkategóriájában. A rekordsebességgel létrehozott fertőtlenítőszer-üzem, valamint a beruházási program 2021 nyarára elkészült új gyár megvalósítását ugyan a járvány miatti keresletrobbanás gyorsította fel, de valójában csak az eredetileg tervezettnél hamarabb öltött testet a cégvezetés víziója.

A Florin a régió egyik meghatározó háztartásvegyipari gyártójává akar válni, amely nemcsak a magyar piacot tudja ellátni, hanem korszerű, hatékony és rugalmas termelésével képes nagymennyiségű exportmegrendelésnek is eleget tenni.

Idővonal

1957 – megalakul a Szegedi Szappanfőző Vegyi és Kisipari Szövetkezet

1963 – a tevékenységét és termékkörét kibővítő szövetkezet felveszi az Universal nevet

1968-től – az iparszerű termelés feltételeinek megteremtése

1980-as évek – megkezdődik a Brado fertőtlenítőszerek gyártása

1992 – a szövetkezet Florin néven részvénytársasággá alakul

2012 – a cég új szakmai befektető irányítása alá kerül

2012-től – rendszeres megjelenés a nemzetközi kiállításokon

2014 – a cég átveszi olyan ismert magyar márkák gyártását, mint az Ultra, Komfort és WU2

2020 – új, 1600 négyzetméteres gyártócsarnok épül a fertőtlenítőszerek számára

2021 – a régi épületek helyén elkészül az új, 4600 négyzetméteres gyár, amellyel tovább nő a kapacitás

Kiszerveznéd a gyártási folyamatot? Fordulj hozzánk bizalommal!

Minden jog fenntartva © 2020

hu_HUMagyar