Modern Gyárak Éjszakája a Florinnál!

A Florinnál november 12-én megnézheted, honnan látják el a járvány alatt az országot fertőtlenítőszerekkel, és hogyan készülnek azok a kozmetikai, testápolási termékek, melyek megtalálhatóak minden otthon fürdőszoba polcán!

A szegedi Florin Vegyipari és Kereskedelmi Zrt. az elmúlt év során jelentősen bővítette a gyártókapacitását, két új üzemet is épített. A fejlesztések között szerepelnek automatizált rendszerek, új keverőtartályok, gyártósorok. A tisztateres üzemben kozmetikumok, a robbanásbiztos környezetben pedig alkoholtartalmú termékek és aeroszolok gyártása valósul meg. A Modern Gyárak Éjszakáján, november 12-én bemutatjuk az érdeklődőknek, hogy az ötletekből hogyan születnek meg a késztermékek. A gyárlátogatás során végigkövetjük, hogy egy egyszerűnek tűnő sampon gyártása mennyire összetett tud lenni nagyüzemi körülmények között, valamint az is kiderül, hogy mitől olyan hatékonyak a közkedvelt Brado és BradoLife piacvezető termékei. A látogatás idejére izgalmas programokkal, meglepetésekkel készülünk.

A gyárlátogatás programja:

  • regisztráció, munka- és balesetvédelmi oktatás
  • az alapanyagraktár, a bekeverő üzem és a kiszerelő üzem (fertőtlenítőszer-gyár, kozmetikai üzem) megtekintése gyártás közben
  • saját krém kikeverése

A program mintegy másfél órát vesz igénybe. Érkezni a túra kezdése előtt negyed órával ajánlott.

Látogatás feltételei:

  • 18 éven aluliak csak felnőtt kíséretében vehetnek részt.
  • Fertőző betegségben szenvedők nem vehetnek részt.
  • A gyárlátogatásnak nem feltétele a védettségi igazolvány, maszk használata nem kötelező.
  • Az üzem egyes területein védőeszközök használata kötelező, melyet biztosítunk.
  • Nyílt láng használata és a dohányzás tilos az egész telephelyen.
  • A gyár területe nem akadálymentesített.
  • Parkolni a kijelölt, táblával irányított helyen lehet.
  • A telephelyen minden arra alkalmas eszközzel történő kép-, hang-, valamint kép és hang egyidejű felvétele előzetes engedély nélkül tilos!

A regisztráció folyamata: Az idei Modern gyárak Éjszakája program 2021. november 12-én 16:00-22:00 óra között rendezik. Előzetes regisztrációra az esemény hivatalos honlapján van lehetőség november 11-ig!

  1. Regisztrálni itt kell: https://www.moderngyarakejszakaja.hu/register
  2. Majd bejelentkezni látogatóként itt: https://www.moderngyarakejszakaja.hu/login
  3. Az alábbi linken kiválasztható a gyárlátogatás időpontja és a gyárlátogatók száma. A jelentkezés a beküldés gomb megnyomásával véglegesíthető. https://www.moderngyarakejszakaja.hu/hu/article/florin2

Megközelítés: https://goo.gl/maps/X22ongKESby9PSfb6

Elérhetőség: Recepció: +36 62 592 100

További cikkeink

Krémet is keverhettek a Florinnál a Modern Gyárak Éjszakáján

Csaknem 150-en látogattak el a Modern Gyárak Éjszakáján az országos program szegedi helyszínére, a Florin Zrt. vadonatúj gyárába. A gyártási folyamatokkal szakértő vezetéssel megismerkedő érdeklődők maguk is kipróbálhatták, hogy készül egy kozmetikum, hiszen a látogatás során kikeverhették a saját krémjüket, amit aztán magukkal is vihettek.

Elolvasom »

Adatvédelem

Impresszum

Minden jog fenntartva © 2020

hu_HUMagyar