Zsámbéki középiskolások jártak a Florin szegedi gyárában

Az idei évben a kézmosás világnapja alkalmából a Bradolife termékek gyártója, a Florin Zrt. versíró pályázatot hirdetett, melyet a zsámbéki Premontrei Szent János iskola diákjai nyertek.

Közel 40 év tudásával a Bradolife termékcsalád a kézfertőtlenítés szakértőjévé vált, mely megjelenik a nyertes diákok „Ami mindig kéznél van” című versében. Ezzel ők lettek a rímfaragás és a kézmosás mesterei, mellyel egy 1 napos kirándulást nyertek a szegedi Florin gyárába, ahol a Baradolife termékeket is gyártják.

A középiskolás osztály az utolsó előtti tanítási napon bepillantást nyerhetett a cég múltjába és jelenébe, megnézhette közelről, hogyan kerül a fertőtlenítőszer a flakonba, és saját kézkrémet is készíthettek a cég fejlesztő kollégáinak vezetésével, hogy minden körülmény között védjék a kezüket. A diákok a nap folyamán még Brado professzorral is találkozhattak, aki a Bradolife termékcsalád hivatalos kabalája és segített megismerni a fertőtlenítőszer gyártás folyamatát.

A versenyen való részvétellel a gyerekek még jótékonykodtak is, ugyanis a Florin Bradolife tusfürdőkkel és folyékony szappannal támogatta az iskola által választott Nebuló Alapítványt.

A nyertes vers a Facebook oldalunkon olvasható.

Florin gyár