Orvos kongresszuson tartott előadást Barta Attila a Florin cégvezetője

Különös megtiszteltetés érte Barta Attilát a Florin Zrt. cégvezetőjét, ugyanis a Magyar Infekciókontroll társaság 20. kongresszusán tartott előadást Gyulán. A Brado termékeket gyártó cég vezetője a koronavírus járvány alatti fertőtlenítőszer gyártásról beszélt a megjelent higiénés szakembereknek.

 A Covid-19 pandémia hatására az elmúlt 2 évben sok minden megváltozott a minket körülvevő világban, és közben felértékelődött az infekciókontroll, a fertőzések megelőzését szolgáló tevékenység szerepe az egészségügyben. A figyelem középpontjába került a fertőtlenítés és a különböző fajta fertőtlenítőszerek.

Barta Attila előadásban bemutatta, hogy 2020 tavaszán, amikor szinte az egész világ országai egyszerre bezárkóztak, miért nem volt Magyarországon fertőtlenítőszer hiány az egészségügyben, pedig erre megvolt akkor a reális esély. Az idén 65 éves Florin már közel 40 éve gyártja az Érték és minőség díjas Brado kéz-, bőr- és felületfertőtlenítő termékcsaládot, és ennek a tapasztalatnak, valamint gyártási technológia fejlesztésére meglévő koncepciónak köszönhetően a Florin képes volt 6 hét alatt egy új és modern fertőtlenítőszer gyárat felépíteni 2022. első felében, amellyel képesek ellátni egész Magyarországot fertőtlenítővel.

A rangos szakmai eseményen jelen voltak a BradoChem Kft. értékesítői is, akik a Brado termékek legnagyobb hazai forgalmazói. Így a jelenlévő higiénés szakemberek első kézből kaphattak információt a legújabb termékekről. A munkatársak beszámoltak arról, hogy nagy az érdeklődés a Brado fertőtlenítők iránt, és a szakemberek nagyon szeretik használni a magyar fertőtlenítőszert. Ugyanezekkel a tapasztalatokkal gazdagodtak a XXIV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián is Balatonfüreden, ahol szeptember közepén vettek részt.